A szoba komfortossá és a hely szellemiségének tükrözése végett egy hatalmas buddha szobros képet szerettek volna a pult mögé rakatni a fiúk, amit diszkréten hátulról megvilágít a fény. A megoldásra nem kellett sokat várni, gyorsan vázoltuk számukra, milyen gipszkartonszerkezetet és mekkora paraméterekkel fogjuk elkészíteni, hogy a kép valamint a LED világítástechnika is kényelmesen elférhessen. További fontos szempont volt a trafó elhelyezése. A pult mögött is kialakult egy étkező helyiség a leválasztás által, ahol egy szerelőnyílást építettünk a falba és ebben a szerelőnyílásban került elhelyezésre a transzformátorra a LED-nek. Az eredmény önmagáért beszél.
Nem ez volt az utolsó projektünk velük, ugyanis ezután a projekt után is számos alkalommal dolgoztunk együtt kisebb-nagyobb helyiség átalakítások, valamint legutóbb új vendégtereket alakítottunk ki számukra szegélyvilágításokkal ellátva. A tapétázás már az ő érdemük, de kifejezetten igényes masszásszobák lettek, ami elsősorban az ízléses berendezéseken múlt.
Közreműködők:
Generálkivitelező cég; projektkoordinátor: BUILDING IMPLEMENTATION Kft.
Gipszkartonszerelés, Festés: BUILDING IMPLEMENTATION Kft.
Falon függő tolóajtó: BUILDING IMPLEMENTATION Kft.
LED világítástechnika: BUILDING IMPLEMENTATION Kft.