Projektek

Otthonfelújítás Vácon

Megrendelő

magánszemély

Szolgáltatás

bontás, újraépítés, felületkezelés

A pojektről röviden

Előtte szólsz vagy utána? – egy 55 m²-es ház, ami rendesen megdolgoztatott minket Egy családi barátunk hívott fel azzal, hogy az utcájuk másik végében vettek egy házat. Ilyenkor mindig eszembe jut: kétféle ember létezik. Az egyik előtte szól, hogy “nézzétek már meg, mit veszünk”, a másik pedig utána, amikor már aláírták az adásvételit.

Sokszor kapunk ilyen megkeresést barátoktól, ismerősöktől, mert nap mint nap ezzel foglalkozunk: házakat újítunk fel, felmérünk, és próbáljuk kihozni belőlük a maximumot – energetikailag, térkihasználásban és esztétikában is. Akik ismernek minket, azok ismerik a hozzáállásunkat is.

Most egy igazán szerethető projekt jött: egy 55 m²-es kis ház a nagymama számára, amihez tartozik egy kb. 20–25 m²-es pince.

A barátunk ráadásul az a típus, aki imádja a minőséget és a technológiai megoldásokat: villanyszerelésben és gyengeáramban sokszor úgy tervezi meg az épületeket, mintha ő költözne be. Belsőépítészeti generálkivitelezőként el is vállaltuk a projektet.

Bontás és újragondolás – amikor a tervet a kivitelezés írja felül

A belső válaszfalakat szinte mind elbontottuk – a főfal kivételével –, azon “csak” új ajtónyílások kerültek kialakításra.

Közben felkértek egy építész hölgyet is a belső terek kigondolásához. Az alapgondolatok rendben voltak, de sajnos kivitelezői szemmel több ponton felül kellett írnunk a tervet.

A legjobb példa erre a főfalban lévő, téglából rakott boltíves ajtónyílás: a kolléganő a nyílást a konyhapulthoz akarta igazítani, ami papíron jól hangzott, de a valóságban jelentős pluszmunkát és aránytalan költségnövekedést hozott volna.

Végül a megrendelői igényekből és az eredeti ötletek jó részeiből kiindulva mi is készítettünk egy új, hatékonyabb alaprajzot, amivel:

  • jobban kihasználható lett a tér,
  • megvalósíthatóvá vált egy vendégmosdó
  • és az egyik legnagyobb kényelmi nyereség: a garázs már a házon keresztül is elérhetővé vált, nem kellett kimenni és megkerülni az épületet.

A pince – itt jött a feketeleves

A bontás a pincében is elindult, és gyorsan kiderült a gond: a belmagasság kb. 180 cm volt. Ahhoz, hogy ez használható tér legyen, legalább 20–40 cm-rel mélyíteni kellett.

És ekkor vettük észre a nagyobb bajt: a pince sávalapja meglepően gyenge volt, kb. 20 cm-es alapmélységgel. Ha lejjebb ásunk a kívánt belmagasságért, az alap alá kerültünk volna – ez statikailag vállalhatatlan.

Jött a klasszikus “oké, akkor most mi legyen?” helyzet, és megint Makrai úrhoz fordultunk statikai javaslatért.

A megoldás az lett, amit a szakkönyvek is írnak: alábetonozás.
Méterenként szakaszosan:

  • 80 cm föld kiszedése az alap alatt,
  • zsaluzás,
  • betonozás,
  • és így szépen, ütemezetten körbe haladva az egész pince újra lett alapozva.

Ez a pince kb. 20 m²-én a projektet költségben és időben is megtolta – nagyjából 2–3 hónappal hosszabb lett minden. Komoly kihívás volt, de végül szakszerűen, biztonságosan megoldottuk.

Szerkezetkész alapok és gépészet – innen már “építkezés” volt

Miután megvolt az alábetonozás:

  • a felső szinten és a pincében is készült szerelőbeton,
  • majd szigetelés + padlófűtés,
  • aztán esztrich.

Két új nyílás is készült:

  • egy új konyhaablak, kerámia áthidalóval megerősítve,
  • a garázs ajtónál viszont már összehegesztett I-gerendás áthidalás kellett, mert csomópontnál helyezkedett el.

Ezután kerülhettek be a nyílászárók, és külön öröm volt, hogy a szintjeik tökéletesen illeszkedtek az esztrich szintjéhez – az ilyen apróságok a végén rengeteget számítanak, pláne a konyhapult és az egybefüggő melegburkolat tekintetében, ugyanis a Megrendelő külön kérése volt, hogy ne legyen burkolatváltás ugyanazon burkolatok esetében.

Felületek – amikor a vakolat a legnagyobb meló

A faljavítás az egyik legkeményebb része volt. A téglafelületekre a műemlékjellegű projekteknél használt alapvakolatot szórtunk fel a PCHP1030 Wagner gépünkkel, majd hengerelt technikával vittük fel a vödrös simító glettet Q3 szinten – oldalfalakra és álmennyezetre is.

Ezután Mirka csiszolóval átdolgoztuk, és a tükörsima felületeket már SF23-as szórással fejeztük be.

A végeredmény tényleg magáért beszél: egy otthonos, komfortos, két személyre tökéletes kis világos ház készült, csodás kerttel.

A funkciók is jól összeálltak:

  • a pincében a gépészeti helyiség,
  • a garázs hátsó részében kamra,
  • a padláson pedig raktár/pakoló helyiség.

Zárás

Ez a ház igazi kihívás volt – sok “szenvedős” ponttal, váratlan fordulatokkal és komoly statikai megmérettetéssel. De pont az ilyen projektek azok, amikből a legtöbbet lehet tanulni, és amik a végén a legnagyobb elégedettséget adják.

A képek pedig tényleg önmagukért beszélnek.

További projektjeink

Otthonfelújítás Vácon

Előtte szólsz vagy utána? – egy 55 m²-es ház, ami rendesen megdolgoztatott minket Egy családi barátunk hívott fel azzal, hogy…

Kápolna építése

„Meghiúsulnak a tervek, ha nincs tanácskozás, de megvalósulnak, ha van sok tanácsadó.” (Példabeszédek 15:22) „Egy ház falakból áll. Egy kápolna…

Belsőépítészeti projektet tervez?

Ossza meg velünk projektje részleteit, és egyeztessünk a megvalósítás lehetőségeiről. A konzultáció és szükség esetén a helyszíni felmérés alapján ismertetjük a lehetséges megoldásokat, majd elkészítjük tájékoztató árajánlatunkat.