Projektek

Budapest – Erasmus lakások

Megrendelő

Erasmus lakás bérbeadó

Szolgáltatás

lakásszeparáció, felújítás

A pojektről röviden

Gondolom ismerős az olvasóknak a klasszikus belvárosi bérház hangulat. Hatalmas terek, szép kétszárnyú mázolt ajtók, sárgaréz kilincsekkel, hagyományos parketta, a konyhában metlakil lapok és a lakás méretétől függően egy vagy több klasszikus cserépkályha. Nos ezen lakásokat becstelenítettük meg az átalakításainkkal. Ugyanis a piaci igények és a külföldi diákcsereprogamok egy olyan igényt alakítottak ki, ami fontosnak tartotta a centrumhoz közeli, belvárosi lokációt, a saját ággyal és íróasztallal rendelkező kisebb helyiségeket. Így alakult, hogy az egyik korai megrendelőnk számos bérelt és vásárolt belvárosi lakásában alakított ki diákszállókat.

Lényegében a hatalmas terekkel rendelkező lakásokból kis szobákat alakítottunk ki bevilágítókkal és üvegajtókkal, hogy a természetes fény illúziója megcsapja a beköltöző diákokat.

Manapság ezen projektek nem túl jövedelmezőek mára, ugyanis a parkolási nehézségek, a sok emelet és lépcső valamint a társasházi elégedetlenkedők és az erasmus program EU-s korlátozása mára már kicsit visszaszorította ezt a piacot. Valamint a jövedelmezőséget számunkra is felülírja már az egészség, ugyanis még egy egészséges szervezetnek is megterhelő lehet egy ilyen projekt esetén egésznap fel-le cipelni az anyagokat, szerszámokat.

Közreműködők:

Generálkivitelező cég; projektkoordinátor: BUILDING IMPLEMENTATION Kft.

Gipszkartonszerelés, Festés: BUILDING IMPLEMENTATION Kft.

Üvegajtók: LTD Bau Kft.

Kitűzések és tervezés: BUILDING IMPLEMENTATION Kft.

További projektjeink

Otthonfelújítás Vácon

Előtte szólsz vagy utána? – egy 55 m²-es ház, ami rendesen megdolgoztatott minket Egy családi barátunk hívott fel azzal, hogy…

Kápolna építése

„Meghiúsulnak a tervek, ha nincs tanácskozás, de megvalósulnak, ha van sok tanácsadó.” (Példabeszédek 15:22) „Egy ház falakból áll. Egy kápolna…

Belsőépítészeti projektet tervez?

Ossza meg velünk projektje részleteit, és egyeztessünk a megvalósítás lehetőségeiről. A konzultáció és szükség esetén a helyszíni felmérés alapján ismertetjük a lehetséges megoldásokat, majd elkészítjük tájékoztató árajánlatunkat.