Sokszor kapunk ilyen megkeresést barátoktól, ismerősöktől, mert nap mint nap ezzel foglalkozunk: házakat újítunk fel, felmérünk, és próbáljuk kihozni belőlük a maximumot – energetikailag, térkihasználásban és esztétikában is. Akik ismernek minket, azok ismerik a hozzáállásunkat is.
Most egy igazán szerethető projekt jött: egy 55 m²-es kis ház a nagymama számára, amihez tartozik egy kb. 20–25 m²-es pince.
A barátunk ráadásul az a típus, aki imádja a minőséget és a technológiai megoldásokat: villanyszerelésben és gyengeáramban sokszor úgy tervezi meg az épületeket, mintha ő költözne be. Belsőépítészeti generálkivitelezőként el is vállaltuk a projektet.
Bontás és újragondolás – amikor a tervet a kivitelezés írja felül
A belső válaszfalakat szinte mind elbontottuk – a főfal kivételével –, azon “csak” új ajtónyílások kerültek kialakításra.
Közben felkértek egy építész hölgyet is a belső terek kigondolásához. Az alapgondolatok rendben voltak, de sajnos kivitelezői szemmel több ponton felül kellett írnunk a tervet.
A legjobb példa erre a főfalban lévő, téglából rakott boltíves ajtónyílás: a kolléganő a nyílást a konyhapulthoz akarta igazítani, ami papíron jól hangzott, de a valóságban jelentős pluszmunkát és aránytalan költségnövekedést hozott volna.
Végül a megrendelői igényekből és az eredeti ötletek jó részeiből kiindulva mi is készítettünk egy új, hatékonyabb alaprajzot, amivel:
- jobban kihasználható lett a tér,
- megvalósíthatóvá vált egy vendégmosdó
- és az egyik legnagyobb kényelmi nyereség: a garázs már a házon keresztül is elérhetővé vált, nem kellett kimenni és megkerülni az épületet.
A pince – itt jött a feketeleves
A bontás a pincében is elindult, és gyorsan kiderült a gond: a belmagasság kb. 180 cm volt. Ahhoz, hogy ez használható tér legyen, legalább 20–40 cm-rel mélyíteni kellett.
És ekkor vettük észre a nagyobb bajt: a pince sávalapja meglepően gyenge volt, kb. 20 cm-es alapmélységgel. Ha lejjebb ásunk a kívánt belmagasságért, az alap alá kerültünk volna – ez statikailag vállalhatatlan.
Jött a klasszikus “oké, akkor most mi legyen?” helyzet, és megint Makrai úrhoz fordultunk statikai javaslatért.
A megoldás az lett, amit a szakkönyvek is írnak: alábetonozás.
Méterenként szakaszosan:
- 80 cm föld kiszedése az alap alatt,
- zsaluzás,
- betonozás,
- és így szépen, ütemezetten körbe haladva az egész pince újra lett alapozva.
Ez a pince kb. 20 m²-én a projektet költségben és időben is megtolta – nagyjából 2–3 hónappal hosszabb lett minden. Komoly kihívás volt, de végül szakszerűen, biztonságosan megoldottuk.
Szerkezetkész alapok és gépészet – innen már “építkezés” volt
Miután megvolt az alábetonozás:
- a felső szinten és a pincében is készült szerelőbeton,
- majd szigetelés + padlófűtés,
- aztán esztrich.
Két új nyílás is készült:
- egy új konyhaablak, kerámia áthidalóval megerősítve,
- a garázs ajtónál viszont már összehegesztett I-gerendás áthidalás kellett, mert csomópontnál helyezkedett el.
Ezután kerülhettek be a nyílászárók, és külön öröm volt, hogy a szintjeik tökéletesen illeszkedtek az esztrich szintjéhez – az ilyen apróságok a végén rengeteget számítanak, pláne a konyhapult és az egybefüggő melegburkolat tekintetében, ugyanis a Megrendelő külön kérése volt, hogy ne legyen burkolatváltás ugyanazon burkolatok esetében.
Felületek – amikor a vakolat a legnagyobb meló
A faljavítás az egyik legkeményebb része volt. A téglafelületekre a műemlékjellegű projekteknél használt alapvakolatot szórtunk fel a PCHP1030 Wagner gépünkkel, majd hengerelt technikával vittük fel a vödrös simító glettet Q3 szinten – oldalfalakra és álmennyezetre is.
Ezután Mirka csiszolóval átdolgoztuk, és a tükörsima felületeket már SF23-as szórással fejeztük be.
A végeredmény tényleg magáért beszél: egy otthonos, komfortos, két személyre tökéletes kis világos ház készült, csodás kerttel.
A funkciók is jól összeálltak:
- a pincében a gépészeti helyiség,
- a garázs hátsó részében kamra,
- a padláson pedig raktár/pakoló helyiség.
Zárás
Ez a ház igazi kihívás volt – sok “szenvedős” ponttal, váratlan fordulatokkal és komoly statikai megmérettetéssel. De pont az ilyen projektek azok, amikből a legtöbbet lehet tanulni, és amik a végén a legnagyobb elégedettséget adják.
A képek pedig tényleg önmagukért beszélnek.